Monkey
Felszabadító érzés
Jól tudjuk, hogy a Monkey látványa mosolyt csal az emberek arcára, hát még ha kipróbálják! Szabadon suhanni, megélni a pillanatot egy remek gép nyergében – egyszerűen felszabadító érzés. Nem véletlen, hogy a Monkey már 1961 óta velünk van, és bár a világ alaposan megváltozott azóta, állja a sarat az új kihívókkal szemben. Úgy is mondhatnánk, ez a szabadság érzésének megtestesülése. A legutóbbi fejlesztések nyomán még tisztább üzemű lett a Monkey Euro 5-ös, léghűtésű erőforrása, ennek dacára kimondottan rugalmas és nyomatékos maradt, miként azt elvárják az ingázók és a városban közlekedők. Emellett hosszabb lett az ötödik fokozat áttételezése, vagyis országúton magasabb utazósebesség érhető el, de haladjon bármilyen gyorsan, az acélváz és az ovális keresztmetszetű lengővilla végsebességnél is kiváló stabilitást biztosít. Akárcsak egy nagymotoron, fordított első villa és progresszív rugókra épülő, kettős hátsó rugóstag kapcsolódik a vázhoz, és a felfüggesztés elemei 12”-os, széles, terepmintás abroncsokat fognak közre. Segédvázához nagy sűrűségű poliuretánnal töltött nyerget rögzítettünk, ami elegáns plüssbevonatot visel.
Bármennyit is változott az utóbbi fél évszázadban, az új Monkey ugyanolyan stílusos és vidám masina, mint – a hatvanas években született – elődje volt. Krómozott, acél sárvédőit messze a kerekek felett rögzítettük, a kormánya kifejezetten magas, míg kipufogóját jókora hővédő pajzs takarja, akárcsak a legendás ősökön. Alapáras a masszív, acél csomagtartó, a minden elemében LED világítás és az informatív LCD-műszeregység, melyről a sebesség mellett leolvasható a pillanatnyi üzemanyagszint, mi több két napi kilométerszámláló is helyet kapott a retrós, kör alakú kijelzőn. 220 mm-es átmérőjű első és 190-es hátsó tárcsája határozottan lassítja a könnyű Monkey-t, és hogy a vezető bátran fékezhessen, ABS, valamint helyzetérzékelő (IMU) felügyeli a féknyergek munkáját.
Letölthető brosúrák: