Honda Motor hírek

Honda: olyan nagy, hogy fel sem fogjuk


A Honda eddig is az ázsiai motorpiac egyik legfontosabb szereplője volt, de friss közleményük alapján még komolyabb fejlesztéseket terveznek: öt éven belül évi 5 millió motorkerékpárt gyártanának Indiában. Ez a mostani szint háromszorosát jelenti, és 742 milliárd forintnyi befektetést tesz szükségessé.

A cég második indiai gyára hamarosan megkezdi működését Radzsasztánban: már 2012-ben 2,2 millió Honda készülne az országban. A harmadik gyártósor egyelőre még nem épült meg – ennek helye Andhra Pradesh-ben lesz.

honda azsiai piac

A termelés felfokozása mellett üzleti vonalon is erősítenének, a tervek szerint erősítenének az országos értékesítési és szervizhálózaton. Ugyan biztosra vehetjük, hogy az indiának szánt motorok nem kerülnek be Európába, de feltételezhető, hogy mi piacunkra szánt gépekhez is készülnek majd alkatrészek és részegységek.

honda azsiai piac 02

 

Forrás: totalbike.hu